1. Előtte
Black Mesa Kutatóintézet, Black Mesa, Nevada
2002. július 12.
08:33
- Alfa osztag, állapotjelentést! Vétel.
A rádió megreccsent, majd egy hang szólalt meg belőle:
- Állapot negatív, uram. Vétel.
A férfi azonnal feldühödött. Ilyesminek nem lett volna szabad előfordulnia!
- Alfa, ismételjen!
- Alfa jelenti: állapot negatív. Az elsődleges célpont nem elérhető, vétel.
A férfi most már láthatóan ideges volt.
- A szentségit, Alfa! Ellenőrizzék újra!
A férfi pillanatról pillanatra dühösebb lett, ahogy egyre csak rótta a köröket a jellegtelen, szürke falú helyiségben. Pokolba a diszkrécióval! Csak azért nem kellett volna ilyen hosszú utat megtennie, hogy ellenőrizze, minden rendben van-e. Jobb lett volna, ha egy hosszú sorozat nyomában beront, ahogyan általában szokták, kit érdekel, ha pár agyas közben a tűzvonalba kerül? A végeredmény számít.
A módszerek mellékesek.
- Uram, le kellene higgadnia. Mosst már sssemmi baj nem történhet.
A sovány, sápadt, ám feltűnően jól öltözött alak a szokásos nyugalmával szólította meg az egyik sarokból, bátorító, furcsán sziszegős hangján. És tulajdonképpen igaza is volt. Valóban semmi baj nem történhetett. A férfi nagy levegőt vett, lassan kiengedte, majd lezökkent egy székre, épp mikor a rádió újra megreccsent.
- Alfa jelenti: negatív, uram. Vétel.
A nagy termetű férfi megint felpattant, és hevesen káromkodva a padlóra hajította a rádiót, olyan erővel, hogy az mélyedést ütött benne, és a rádió antennája is elgörbült.
- Uram, ha ssszabadna javasolnom...
A nagy termetű erre hidegen pillantott a vézna figurára.
- Lehet, hogy elrejtették, vagy tévedésssből máshová tették. Ha elhelyezünk ott egy jeladót, én könnyedén be- és kijuthatok, még a nulla óra előtt. Az anyag mosst már bármelyik pillanatban ott lehet.
A férfi dühös pillantást vetett rá, egy percig töprengett, megint mélyet lélegzett, majd rábólintott.
- Úgysem sok más lehetőségünk van, vagy igen?
Bár még mindig dühös volt, rájött, hogy ha egyetlen lehetőséget is kihasználatlanul hagy, azzal csak felettesei haragját vonná magára. Ő volt a felelős ezért a műveletért, és őt vonják felelősségre, ha elszúrja.
Márpedig egyszer már elszúrta.
Lehajolt hát, és fölvette az épphogy csak működő rádiót.
- Alfa, itt Hot Dog. Felcuccolni és indulás, vétel.
- Alfa felcuccol.
Egy perc telhetett el, miközben a páros is összeszedte holmijait, majd megérkezett a visszaigazolás.
- Alfa felcuccolt, mozgásban a kivonási pont felé. Vétel és vége.
- Nos, G, úgy látszik, megint egyszer megúsztuk.
A nagydarab, még mindig ideges férfi, és a hallgatag, sovány, mármár árnyékszerű alak elhagyta a helyiséget, és valamivel később tanú nélkül érkeztek a földalatti vonat megállójához.
*BEEP* "Figyelem: vérző seb." *BOOP* "Morfin adagolva."
Ez durva volt. Jócskán megérezte. Az az izé keményen harcolt, és ha nem talál sürgősen orvosi ellátmányt, a vérvesztesége csak rosszabbodni fog. De hogyan találhatna emberi lénynek szánt orvosi készletet egy ilyen helyen? Már azért is szerencsésnek érezhette magát, hogy a ruha át tudta venni eltört lábának funkcióját, bár ez azért alaposan le fogja lassítani.
És a fájdalomcsillapító sem hat örökké.
Lenézett. Kétemeletnyi mélység volt alatta, de tudta, túléli. Alálebegett, meglehetősen lassan, a rózsaszínes felszín felé, és egy karcolás nélkül ért talajt. A zsákmánya még nem juthatott túl messzire, és az a hasadék, ami egy barlang bejáratának tűnt, látszott a leglogikusabb helynek a keresés megkezdésére...
Ekkor mintha harangszót hallott volna maga fölött, és felnézve meglátott egy újabb hajót, ami szintén mintha egyenesen a semmiből bukkant volna elő. Fura hangja volt, de maga a hajó ettől még nem vált kevésbé halálossá. Lézerlövegének torkolata izzani kezdett, mélybíbor tömeg formálódott előtte lassan, egy tömeg, amiből hamarosan egy antianyag-töltet formálódott ki. Nem volt vesztegetni való ideje, rohanni kezdett, amilyen gyorsan állapota csak lehetővé tette, és bevetette magát egy szikla mögé, csak pillanatokkal azelőtt, hogy az energiaimpulzus porrá változtatta azt.
A hajó azonban elhúzott fölötte, és tudta, most van hat-tíz másodperc ideje arra, hogy bejusson, mielőtt az újratölt, megfordul, és újra tüzel. Nem húzta tovább az időt, rohanni kezdett a nyílás felé, és épp akkor ért fedezékbe, mikor a hajó újra rálőtt, épphogy csak elhibázva őt. Bekapcsolta reflektorát, és ellenfeleket keresve gyorsan körbevilágított a kamrában.
Senki sem volt odabent. A következő pillanatban megrázkódott a föld, a barlangot alkotó ismeretlen anyag pora szitált alá felülről, és ő egy másodpercet elkésve mozdult. Az egész mennyezet beomlott, a sziklák rázúdultak, és leverték a lábáról.
Megpróbált felállni, de a lábai nem engedelmeskedtek. Felnézni viszont fel tudott, így látta, hogy egy másik hajó lebeg pontosan fölötte, és egy, az átlagosnál nagyobb löveg izzik fel hátborzongató zöld fénnyel. Ilyet nem látott korábban...
Torz nevetés hallatszott minden irányból, ebből tudta: bekerítették. Öten, tízen, nem, több mint húszan vették körül, undorító zöld bőrük, és egyetlen vörös szemük árulta csak el élőlény mivoltukat, mert testüket nagyobbrészt fémes páncélzat borította.
Újabb lövés érkezett, a fájdalom túllépte az elviselhetőség határát, és mikor lenézett jobb karjára, látta, hogy az már nincs a helyén; helyette vér, szétkenődve mindenfelé, MP5-öse pedig egy eltorzult, megolvadt fekete fémdarab csak a földön.
*BEEEEEP* *BEEP* *BEEP* *BEEP* "Figyelem: jelentős csonttörés. A viselő halála fenyeget."
Ezt már alig hallotta, mert közben hangosan üvöltött. De aztán látóterébe a vér vöröse szivárgott, és többé már nem hallhatott semmit...
*BEEP* *BEEP* *BEEP* *BEEP* *DRRRRINNnnnnn* "Gyerünk, Gordon! Elkésel!"
Gordon Freeman egy pillanat alatt felébredt az ágyában.
Verejtékben úszott, és a szíve hevesen vert, ahogy ott ült, és megpróbált lehiggadni az iménti rémálom még mindig a szemei előtt úszó képei után.
Jobb keze a helyén volt, lábai mozogtak, sehol sem vérzett.
És a szobájában volt, egyedül, mint általában.
Nem ez volt az első eset, hogy ez a rémálom gyötörte. Annyira valóságos volt, hogy meg mert volna rá esküdni, néhány pillanattal ezelőtt még valóban ott volt...
"Gyerünk, Gordon! Elkésel!"
A tenyerével a még mindig az automatikus ébresztő üzenetet szajkózó órára csapott. Egy kicsit még szédelgett, de az alvás köde lassan már oszladozott. Az óra kijelzőjére pillantott: nyolc negyven. Már majdnem visszafeküdt, mikor rájött, hogy ma nem vasárnap van. És hogy a Rendellenes Anyagok laborban kellene lennie... Már vagy húsz perce!
A felismerés mozgásra ösztönözte, felpattant, és kirohant a fürdőszobába, majd egy gyors fogmosás után - fő a higiénia - visszatért, hogy felöltözzön. A nyakkendőjét sehol sem találta, ezért úgy döntött, ma mellőzi. Az inge pecsétes volt, de aztán rájött, hogy a késéséhez képest ezt már igazán nem fogja számon kérni senki. Ráadásul egyetlen összetartozó pár zoknit sem talált, így két különbözővel kellett beérnie. A szemüvegét majdnem ottfelejtette, ahogy kiviharzott a szobából.
A lakórészleg vasútállomása kevesebb, mint kétpercnyi futásra volt a szobájától, és onnan még tízpercnyi vonatozás várta a Rendellenes Anyagok Vizsgálati Laboratóriumáig. A folyosók, amelyeken végigrohant, gyakorlatilag üresek voltak, ami nem is volt meglepő, tekintve, hogy ebben az időben már mindenki dolgozott, kivéve persze a hazafelé tartó éjszakás őröket.
A vasútállomás egy nagyobb helyiség volt, ahol egy tucatnyi vágány futott a földön és a plafonon. Az övé a C Szektorba vezető volt, a legközelebbi a bejárathoz. Biztonsági kártyáját az ott várakozó vonat leolvasójába csúsztatta, majd sietve beszállt. A vonat, minthogy nem észlelt több várakozót a peronon, lassan gyorsítani kezdett távoli célja felé, miközben az automatikus hirdetőrendszer éles, idegesítő hangja töltötte be a kocsit:
- Jó reggelt. A Black Mesa közlekedési rendszer üdvözli önt. Ez az automatikus vonat a Black Mesa intézmény személyzetének biztonságát, és kényelmét szolgálja. A vonat a hármas szint lakórészlegétől..."
- Alany: Freeman, Gordon. Férfi, kora huszonhét év. Végzettsége: MIT, elméleti fizika, doktori fokozat. Beosssztása: kutató asszisztens. Munkahelye: Rendellenes Anyagok Laboratórium...
- Térjen a lényegre, G. Miért gondolja, hogy ez az agyas bármilyen szempontból fontos lehet nekünk, vagy az ügynökségnek?
- Nos, uram, a hírszerzésünk szerint vannak bizonyos... Figyelemre méltó képességei, ha szabad így fogalmaznom.
Gordon a környezetére ügyet sem vetve ücsörgött a vonaton, miközben a kocsi épp aláereszkedett azoknak az aknáknak az egyikében, amelyek a komplexumnak ezt a részét alkották. A hirdetőrendszerből a látszólag végtelennek tűnő monológ hallatszott, olyan dolgokról, hogy hogyan tartják kellemes, állandó hőmérsékleten az egész komplexumot - ami azonban erős túlzás volt -, a biztonsági intézkedésekről - amelyek legtöbbje annyira biztonsági volt, hogy a részletekről alig néhányan tudhattak -, és hogy a HEV tízpróba aznap este kerül megrendezésre. Ez fura volt. A verseny ugyanis előző este zajlott le, és épp ez volt a fő oka annak, hogy Gordon későn ébredt. Az illető, akinek a hirdetőrendszer üzeneteit kellett volna frissítenie, nyilván hasonló állapotban lehetett, mint ő.
A vonat hirtelen megállt: egy vontató keresztezte a kocsi pályáját, egy csomó ládát húzva maga után. Gordon felsóhajtott, és azon gondolkodott, miért is mozognak ezek a vontatók ilyen borzasztó lassan. Nem értette, miért nem tudnak gyorsabbakat venni, pénzhiányra legalábbis semmiképp sem hivatkozhattak.
Azonban nem az övé volt az egyetlen vonat, amit a szállítmány áthaladása feltartott: valamivel odébb egy másik kocsinak is az útját állta a vontató, az is majdnem olyan üres volt, mint az övé.
Kíváncsian állt fel, hogy megpróbálja kideríteni, ki tarthat abba az irányba a napnak ebben a részében. Mintha egy jól öltözött fickó mutatott volna... Pontosan rá? Nem, a kocsik túl messze voltak ahhoz, hogy tisztán lehessen látni, és a gyors ébredés utáni kótyagossága sem könnyítette a dolgát.
Gordon elhessegette gyanúját, és inkább azért kezdett fohászkodni, hogy a kótyagosság később ne változzon újabb hasogató fejfájássá. Visszaereszkedett az ülésre, csak pillanatokkal azelőtt, hogy a vontató végre odébbállt a vonatok útjából, és mindkettő újra elindulhatott.
Ahogy a két kocsi közelebb ért egymáshoz, D megnézte magának azt az illetőt, akire G korábban rámutatott.
- Ez Ő? Nem, nem hiszem el. Semmi okuk nincs rá, hogy...
- Mégis, a legutóbbi információink erre az emberre utalnak.
D újra szemügyre vette a férfit, aki bár messze volt, de azért elég jól ki tudta venni. Határozottan tudós volt, ráadásul elég gyámoltalan alaknak tűnt. Olyannak, aki képes felfüggeszteni egy fegyverkísérletet, csak mert egy légy kerül a tesztkamrába. Vagy... Nem is. Még egy fegyverkísérletre sem volna hajlandó.
- Azt mondja, őrá utalnak... Tudja, mennyire megbízható a hírszerzésünk, mikor csak utalnak arra, hogy valami úgy van, ahogy sejtjük? Már el is felejtette azt a négy évvel ezelőtti incidenst? A hírszerzésünk utalt arra, hogy az emberünk ártalmatlan, erre elvesztettünk majdnem egy teljes osztagot.
- Én... Sssajnálom, uram.
- Mindegy. Tehát biztos abban, hogy a mi kis 'játékszerünk' időben ott lesz az anyagtárolóban?
Hányszor kérdezte már ezt. Tízszer? Húszszor? A válasz sosem változott.
- Így lesssz, uram.
- Hmm. Tudja mit, G? Egy szép napon szerezni fogok magának egy tisztességes fordítót. Nagyon fáraszt már a sziszegése.
G erre megigazgatta nyakkendőjét, és szorosabbra markolta aktatáskája fogóját, miközben a vonat tovább haladt a célja felé. Kemény nap lesz ez mindkettejük számára.
De még keményebb valaki másnak...